Év végi nagy összefoglaló helyett inkább úgy döntöttem, megírom az ideutazásom történetét, hiszen úgyis a háttérben erről szólt majdnem az elmúlt 12 hónapom. In medias res: jelenleg Kínában, Szecsuán tartomány fővárosában, Chengduban vagyok, ahol is a kínai állam ösztöndíjasaként kínai nyelvet tanulok és, ha a következő évben sikerül letennem a nyelvvizsgát, akkor megkezdhetem a Phd tanulmányaimat.

Kezdjük a miérttel és picit az előzményekkel, mert ez kicsit messzebbre nyúlik vissza.

Fontos leszögeznem, hogy én otthon alapvetően jól éreztem magam. Nem volt minden tökéletes, de ilyen úgysincsen, azért én is örülök, hogy pár dolgot ott tudtam hagyni a repülő ajtajában. Ennek ellenére azért hiányzik sok minden, volt egy kialakult életem, több olyan kis közösséggel, amiket önmagukban is imádtam és már egy is teljesen ki tudta tölteni egy napomat: ott volt a rafting csapat, PSZF-es, Corvinusos közeg. Volt egy munkahelyem, ahol nem csak jó volt lenni, de még amit csináltam, azt is élveztem és ott voltak az unokaöcséim és unokahúgom és ne feledkezzünk meg magáról a Só u.-ról, meg a „hétvégi kiránduló kis úttörő Örsről sem”. Vagyis a lehető legkevésbé sem menekültem otthonról.

Mégis miért indultam el? Mert alapvetően mindig is el akartam. Nagyjából a második X óta tartom azt a véleményem, hogy egy messzire vezető jellemfejlődéshez elengedhetetlen, hogy az ember az életében legalább egyszer tartósan kiszakadjon az addigi közegéből. Ez régen megfelelt annak, amikor az a kis diák faluról felment a városi kollégiumba, mára mivel összébb húzódtak a határok, minimum külföldre kell menni, amibe természetesen a két hét all-inclusive a Sharm-El Sheikh turista gettóban nem számít. Ezért mindig csak a formáját kerestem, általában fél-egy évben gondolkoztam, ilyen erasmusos keretek között, de ebből például a korosztályom nagyátlagához képest nyelvvizsga hiányában végig kimaradtam. Mégis olyannyira foglalkoztam az utazással, hogy általában évente legalább egyszer végig böngésztem az aktuális ösztöndíj és önkéntes gyűjtő honlapokat, hátha találok valami kézenfekvőt, de általában vagy én nem feleltem meg vagy nem tudtam magam elképzelni a talált programokban, ezért lelkiismeretesen mindenhova beregisztráltam, de általában egy hét után már spamként kezeltem a kapott hírleveleket.

Utóbbi években azért én is látom a generációm nagy részének az összecsomagolását, honaljuk alatt a jeggyel Berlinbe vagy Londonba. Adta volna magát ez a kézenfekvő lehetőség nekem is, de hogy finoman fogalmazzak, nem érzem egy „kék óceán élet stratégiának” 100.001-nek kimenni Londonba, bármennyire is imádom magát a várost. Kb. mint megnyitni az aluljáró harmadik Fornettisét, soha nem tudtam megérteni.

Az előtörténethez még hozzá tartozik, hogy picit mindig is vonzott a kutatói munka, esetleg egy Phd program, azonban erről a tervemről gyorsan lemondtam. Egyrészt beszélgettem korábbi hallgatótársakkal, volt tanárokkal és elég jó rálátásom volt, hogy tudjam, én ennek Magyarországon soha nem kezdenék neki. Maradt egy esetleges külföldi, ezzel viszont egy probléma volt, hogy angolom egy angolszász egyetemhez, rendes ösztöndíjhoz nem elég, saját zsebből megfinanszírozni pedig megint értelmetlen befektetés.

Ilyen fő előzmények után érkeztem 2013 végéhez, egy hatalmas kérdőjellel, hogy most merre. Két hónapja lezártam a tanulmányaim egyik fő részét, meglett az adótanácsadóim, a következő lépcsőfok pedig egyértelműen a könyvvizsgálói lett volna, ami jó esetben 3, de inkább 5-6 éves elfoglaltságot jelentett volna. Karrierem szerintem jól állt, lépkedtem szép apránként előre, perspektíva megvolt benne.

Aztán 2014 január végén, jött egy nyűgösebb időszakom, egyrészt elkezdődőt a vizsgálati szezon, másrészt a kapcsolataim nem úgy alakultak, ahogy az tervezgettem, talán lehettem volna türelmesebb.

Szerintem a suli szándékosan időzítette így, de a mai nap átrakták az osztályunkat egy másik tanterembe. Amit egy kiscsoportra méreteztek, de egy akkora fűtőtest van benne, amivel egy lakást kifűtesz. Jelenleg 30 fokon nyomatjuk, továbbá grátiszként a kollégium épületében van a negyedik emeleten, én a harmadikon tengődöm…

Tegnap nagy „partit tartottunk”, mivel tíz éves lett az International College, meg december 23-a van. Természetesen még véletlenül sem nevezték karácsonyi partinak, hanem 2014/2015-ös újévi parti és 10 éves születésnap. Gyakorlatilag egy 2 órás ki mit tud vetélkedő volt, ahol mindegyik jelentősebb náció előadta a saját táncát, énekét. Egy helyen láthattam egy Laoszi, Táj és Kazah néptáncot, tökéletes látókör bővítő esemény volt.

Ma pedig szent este van, ami Ázsiában, először távol mindentől, kicsit félve vártam, de van skyp, fb meg minden jó. Továbbá az osztálytársakkal tartunk egy kis összejövetelt, mindenki hozza a maga kis falatkáit és lesz szép kis finom dínom-dánom. Azért sokk minden hiányzik, például a mákos bejgli, de még véletlenül se küldjetek, mert ha kiszagolja a kábszeres kutya, engem itt állítanak falhoz. De kaptam helyette sok szép apróságot, amit ezúton is köszönök. Az ünokaöcsémék még énekeltek is nekem :).

Hetek óta rágtuk a fülüket, hogy a központi fűtés nélküli termekben csontig fagyunk, ez így nem jó, mert a fél banda meg van fázva, taknyos (én még eddig jól tartom magam, hála millió-egy trükknek). Végül ma megkaptuk az elektromos fűtőtesteket. Itt kezdődött a kabaré: 10 osztályra vettek 9-et, hogy miért, szerintem ők se tudják. Wendy szemfüles volt és reggel korán bement és lenyúlt egyet. Kaptunk egy darab mini fűtőtestet, 8 fős osztálylétszámhoz, ami egy 100 fős nagy előadóban van elhelyezve. Próbáld meg vele kifűteni, sok szerencsét… Majd amikor bedugtuk a konnektorba, a 30 éves épület villanyhálózata nem bírta, így levágta a terem biztosító tábláját. Jön a szaki, nyammog egy picit, megállapítja, hogy igen, ez így nem az igazi. Fogta, lecsavarozta a biztosító tábla előlapját, levágta a melegítő kábelének a végét, szétbontotta a drótokat, majd a biztosítékot kikerülve közvetlenül rákötötte a hálózatra… Így már elkezdett működni és szórni a meleget. Örömünnep, ujjongás 5 percig. Amikor is egyik helyről áttettük egy másik helyre, egyszerűen eltört és zárlatos lett a fűtőtest. Mint a többiektől megtudtuk, aznap egy órán belül valamennyi tönkre ment. Nem írom, hogy happy end.

Chengdunak és az ittlétemnek nem csak jó, hanem negatív vetületei is vannak, amikkel szépen nap mint nap meg kell küzdeni és általában nem vagyok tőle túl boldog.

Pozitív egy napomban, hogy ahogy járok-kelek, mindenhol karaktereket látok és azért az jó érzés szokott lenni, amikor elmegyek ugyan ezek mellett a feliratok mellett százszor is mindenféle felismerés nélkül, majd 101-edszerre összeáll, hogy ja, ez itt most ezért ezt és ezt jelenti.

Negatív a késő őszi és most a tél időjárás. Extra nagy gondom nem szokott lenni a szélsőséges idővel, viszont ami itt van, az néha kibírhatatlan. Az otthonihoz képest szerintem minimum duplája az átlagos páratartalomnak, ami itt 10 fok, azt a nyirkos idő miatt kb. 0 foknak érzed vagy még rosszabbnak. Ezért az utcán nem túl kellemes lenni, de ez még hagyján. Mivel Kína picit nagy és a klíma a szibériaitól egészen a trópusiig terjed, ezért még régen a kormányzat nagy gondban volt, hogy hogyan határozza meg, melyik településen lehet központi fűtés és melyiken nem. Huszárvágással megoldották: Sanghaj fölött lehet, alatta nem. Mi pár kilométerrel, de alatt vagyunk… ezt hívják pechnek. Ergo nincsen fűtés sem a tantermekben, sem a folyósokkon, és a kollégiumi szobámban sem.

Télikabát, vesemelegítő, jéger alsó az alap, de a nyirkos idő miatt igazából olyan érzésed van, mintha nem lenne rajtad. Nem ellilul, elfagy a kezed, hanem egyszerűen azt érzed, hogy csupa vizes ruha van rajtad és a könnyed hideg szellő néha körül jár. Most tartunk átlag 5-10 fok között és még ígérték, hogy lemegyünk 0 fokig.

Annyi előnye van, hogy iszonyatos mértékű kreatív energiákat szabadított fel belőlem, sorban találom ki az apróbb praktikákat. Igazából, ha van vízforralód, akkor mindened van.

A nyelvi kulturális eltérések miatt gyakorlatilag nincs olyan nap, amikor ne merülne fel valami kihívás, otthon teljesen hétköznapi dolgok tudnak itt bénítóan korlátozó problémává válni. Egyik kedvenc ilyen a vásárlás nevezetű szerencsejáték, mivel a csomagolás értelemszerűen kínaiul készül és az angol feliratozás még annyira nem elterjedt, sőt ahol van, abban sincs mindig köszönet. Ezért mindig akkora izgalom kerít hatalmába, mintha ruletteznék és mindent a feketére tettem volna fel. Eddig nyerő szériában voltam: két napja sikerült mosószert, sőt öblítőt is vennem, aminek jó az illata, sőt a ruháimat sem tette még tönkre. Ezt volt idáig a legstresszesebb. Még emlékeztem anno az első DM-s beszerzésemre, amikor a polcról szász fejű hidraként tekintettek rám tisztító szerek, a fejemben visszhangoztak a „jó” tanácsok: erre vigyázz, mert ettől összemegy, ettől elveszti a színét, ennek rossz illata van, stb… de siketült. Azonban a népmesei hősök is néha elbuknak, nálam ez tegnap következett el. Új takaróhuzat/lepedő kombinációt akartam venni. A lepedő még ment, a huzatnál viszont sikerült a cselük, „duvet cover” kifejezést használták, ami amúgy tényleg a huzatot jelent, de a csomag valójában az ágyra rárakható ágytakarót tartalmazta. A végén sikeredett vennem 1 lepedőt és egy ágytakarót, amit maximum lepedőként fogok majd tudni használni.

Hasonló kellemes játék volt még: sima ásványvíz ami nem édesített, tojásból vagy öt fajta van, felvágottak...
Remélem a gyógyszertárat nagyiívbe elkerülöm!

Ma Mirko -német diáktárs- születésnapját ünnepeltük egy leírhatatlanul finom, hatalmas zabálással… azért nem is írom meg milyen jó volt, mert megfogalmazhatatlan. Röviden: három nagymama korú asszonyság, olyan helyiségben, hogy ha egy KÖJÁLOS meglátná, szélütésben esne össze, miközben leperegne a szeme előtt a hátralévő élete, amiben nem lát mást, csak erről az egy helyiségről készülő vizsgálati jegyzőkönyv végtelen oldalait. De olyat főztek, egyszer két hétre el kell szegődnöm kuktának egy ilyen helyre ingyen, csak a tudásért.

A lényeg, hogy miközben vártunk a többiekre a kollégium halljában, egyszer csak Jasun - az amerikai diák - lába mellet egy kb 3-4 cm-re csótány araszolt el. A többiek megrémültek és arrébb szökkentek, majd mondták, olyan volt a jelenet, mintha Jasun cipőjéből mászott volna elő, menekülve. Erre Jasun lakonikusan megjegyezte: „Free Willi Free”. Én a hasamat fogtam a nevetéstől, a többiek annyira nem értették. Lehet elérkeztünk egy korosztályos szakadékhoz, mi ketten a 28 éves mezőnyt erősítettük, a többiek inkább a húszas elejét. Kimaradt ez a filmélményük, ennyi.

Egy ember életében az elsőnek mindig kitüntetett a szerepe, hiszen hosszú ideig ez az etalon és ehhez mérjük a sorban következőket. Az etalon egyben determinálni is szokta az őt követőket, így magára a további lépcsőfokokra is hatással van. Mindenből van első: első iskola, első barátok, első szerelmek, első versenyek, első sikerek és bukások, stb… Érdekes lenne egyszer megnézni, hogy kinek mi volt az első könyve, amit egyedül, önállóan kiolvasott és ennek milyen lenyomata található meg az egyén későbbi személyiségében. Agatha Christie-től olvastam egyszer, hogy gyakorlatilag ha valamit elkezdünk csinálni gyerekként, várhatóan felnőtt korban is ugyanezt fogjuk csinálni csak más léptékekkel. Ő gyerekként babaházakat költöztetett, később világutazóként ugyan ezt csinálta.

Az én első könyvem talán általános 2.-3. osztályában Bálint Ágnestől a Hajónapló volt. Kis piros kockás, kemény kötésesként maradt meg az emlékezetemben, később Mary Poppins, Delfin ifjúsági könyvek, Erich Kästner, aztán szépen bővült a sor…

Ismét elérkeztünk az elsőhöz. Wendy - szem előtt tartva a töretlen nyelvi és ideológiai fejlődésemet – hosszas unszolásomra, hogy unalmasak a leckék, kezembe nyomta az első kínai nyelvű könyvemet. Őt:

Ki szeretné hogy olvassak neki esti mesét sky-on? :)

A mű 0-3 éves kor között ajánlott. Egy mese a hét bárányról, akiket otthon hagyott az anyukájuk. Amikor is jött a farkas és a helyzetet kihasználva felfalt közülük hatot, egyiküknek sikerült elbújni és így megmenekült. A később hazatérő anyukának pedig el tudta mesélni mi történt, az anyuka erre megkereste a farkast, aki közben a tele hassal elaludt. A nagy bárány erre fogta, kiműtötte a gyerekeket és köveket rakott a farkas hasába. Amikor a farkas felkelt megszomjazott és a nehéz kövek miatt a kútba esett. Happy End.

Szerintem nem észrevehetetlen a párhuzam a Hét kismalac, Forró vizet a kopaszra, valamint a Piroska és farkas között. Ez ilyen kínai után gyártás, keverték a két mesét.

Az idei opera szezont távolsági okokból ki kell hagynom, így egyéb alternatívák után kellett néznem. Pár napja kaptam egy weChat üzenetet, hogy a kampuszban Guzheng koncertet fognak tartani és akit érdekel, annak tudnak rá jegyet szerezni. Kapva kaptam a lehetőségen, így az első itteni koncertet egy hagyományos kínai hangszerelésű zenekar tartotta. Aki ismeri az ide kerülésem teljes hátterét, az tisztában van a motívum fontosságával (majd egyszer tervezem megírni). A koncertet egyébként a Szecsuani Konzervatórium Guzheng osztály növendékei adták.

A guzheng a kínaiak hagyományos húros pengetős hangszere, valamennyi kínai filmből ismerős lehet (Tigris és a sárkány, stb..). Szerintem szép magas hangzása van.

Bővebben: Guzheng 

Példa: itt 

Fotó: műsorfüzet, jegy

Az első érdekesség az volt, hogy a korábbi MÜPÁ-s koncerthez képest most nem egy guzheng és a kísérő 20-25 hangszer vonult fel, hanem csupán 2-6 guzheng jelent meg. Viszont keverték a műsort zongorával és hegedűvel. Itt volt az első probléma, a hangosító kezét az első 10 percben eltörtem volna, de aztán hellyel-közzel össze tudta hangolni a zongorát és a hangszereket.

„Szerencsére” az éneket most rövidebbre vették (2-3 perc). Imádom a magas hangokat, de ehhez még kicsit szoktatni kell a fülemet.

Amire viszont fölkaptam a fülemet az a harmadik szám volt, szépen felkonferálták és messzi távolban mintha a xionyali-t hallottam volna ki (Jelentése: Magyar), de elhessegettem, biztos valamit félreértettem. Aztán megjelent egy zongora, egy guzheng és egy hegedű, majd rákezdtek egy számra, aminek a dallami világa túlságosan ismerős volt. A műsor füzetet jobban megnézve ez fogadott:

3.《csardas》匈牙利舞曲 – „Magyar tánczene”

Igen, itt Chengduban, kb. 7.217 km -re, egy egyetem külvárosi színháztermében ezt játszották, kicsi a világ.

Alapvetően szeretek kísérletezni, így ez a cikk, - ha készül még egy, akkor már cikk sorozat - duplán is kielégíti ezt a fajta igényemet. Mivel vettem egy jó kis házi sütőt, így most már nem vagyok rákényszerítve kizárólag a környező kis éttermekre, hanem tudok magamra főzni. Ez viszont rögtön azt az érdekességet hordozza, hogy egyrészt a személyem, körülményem, elhelyezkedésem miatt, nagyon sokféle konyhai világ fog összecsapni. Arra gondoltam, érdemes lesz ezt a folyamatot megörökíteni.

Az egyes komponensek:

- Kínai alapanyagok

- Magyar konyha: receptek, technológia

- Az elmúlt két évben főleg olasz, francia szakácskönyveket olvasgattam egy kevés orosszal fűszerezve

- és végül, de nem utolsó sorban ez egy kollégium a maga speciális feltételeivel :)

Szerintem ez az igazi fúziós konyha.

Ezúton is ajánlom a recepteket minden kollégistának, agglegénynek, frissen elköltözött, albérletes felsőoktatási hallgatónak. Direkt nem csak az egyetemistáknak, politikai korrektség jegyében.

Az első alkotás pedig ez lett. A neve mondjuk legyen kenyér pesztó.

Hozzávalók

- 2 db -, bal oldalt fehér kis fehér gombóc,- kínai zsömle (a tészta meggőzölésével állítják elő)

- csokor zöld valami, nem tudom micsoda, enyhe hagyma illatot áraszt, engem a medvehagymára emlékeztetett, de annál sokkal fásabb a szára, a szótár szerint 蒜苗 (suanmiao) garlic bolt / foghagyma csavar :)

- az otthon is jól ismert kínai fokhagyma

- továbbá: mogyoróolaj, só, bors

Elkészítés:

1. Fokhagymát megpucoljuk, majd a kés széles lapjával szétnyomjuk és további csíkokra szabdaljuk (így nem kell fokhagymaprés)

2. 2-3 evőkanál olajat öntünk a serpenyőbe, és a legkisebb darab fokhagymát utánadobjuk, nagy lángon melegítjük. Amikor elkezd bugyborékolni beledobjuk a maradék foghagymát és 1-2 percig dinszteljük (amíg elő nem csalogattuk az illatát) , az előtte megmosott és apróra vágott zöld izét ( ez lehet bármilyen más zöldség: répa, paradicsom, paprika, hagyma, spárga, stb…) utána dobjuk, kicsit levesszük a lángot. Ízlés szerint só, bors mehet rá.

3. Kis víz (1-2 dl) megy alá, hogy ne égjen oda. Lefedjük, néha megrázzuk.

4. Közben a kenyeret felkockázzuk és ízlés szerint megspricceljük olajjal, fűszerekkel.

5. Ha szerencsések vagyunk, van egy sütőnk, ekkor ebben megpirítjuk. Ha nincs, akkor egy másik lábasban megpirítjuk. Ha ez sincs, akkor amit használunk a zöldségeknek, abban, úgy, hogy félrerakjuk a zöldségeket és az alul maradt szaftban megpirítjuk a kockákat külön.

6. Ha a zöldség kívánt mértékben puha, a kenyér kívánt mértékben ropogós, összekeverjük a két komponenst.

Kész.

Ízvilág:

Engem nagyon emlékeztet egy jó kis brassóira. Elkészíteném még egyszer.

Volt egy-két aggódó kérdés, hogy mit eszem. Röviden: kínai kaját. Kicsit hosszabban, ilyen, hogy kínai kaja, nem létezik, ennek akkora jelentés tartalma van mint, hogy ha azt mondanák, hogy Európai konyha. Gyakorlatilag tartományról- tartományra teljesen más jellegű ételekkel találkozhatunk. Amit én napról-napra fogyasztok, az a Szecsuani konyha. A jellemzője, hogy mindent nagyon csípősen készítenek el. Van egy helyinek nevezett szecsuani paprikájuk, ezzel tupíroznak fel mindent. Hogy mennyire csípős a kínálat? Nyugatról ideszakadó külföldiek első problémája a helyi kajával általában a szókatlanul erős fűszerezés amit jellemzően Bejingben vagy Sanghajban tapasztalnak meg. Na már most a Bejingi Sanghaji kínai ismerősök szokták azt mondani, hogy a Szecsuani még nekik is túlcsípős… De én az erőspista országából jöttem ezért így én kifejezetten élvezem, bár néha tényleg olyan mintha a fogorvosnál kaptam volna egy löket lidokaint a számba.
Az eddigi repertoár:
Az iskolai kantin:
Itt általában ebéd-vacsorát szoktam enni. Tartalmaz: rizst vagy sült tésztát vagy „kínai zsömlét” mindenféle zöldséges, húsos szószokkal. 7-8 RMB kijön (1 RMB = 40 HUF) .

A utcai beülős étterem:
Mindenféle sült rizsek, hasonló mint a kantin. Viszont vannak nagyon jó leveseik. Húslevesek, rámen leves (9-12 RMB).

Az utcai sütögetős árus:
Van egy nagy asztal, ide kikészítve hurkapálcára felszurkálva zöldségek, halak, húsok. Válogatsz, majd a mosolygós bácsi faszénen szépen meggrillezi neked. (7-14 RMB)

A gyümölcsök a piacról:

Pomelo, szőlő, narancs, alma, dió mogyoró. Múlt héten kipróbáltam egy újat, amit nem ismertem korábbról, az angol neve monkey apple, annyira nem estem tőle hasra.
Inni pedig: tea és palackos víz.

UPDATE:

Azóta beszereztem egy házi főzőt így elindul a magamra főzés...Otthoni technológiák versus itteni alapanyagok… érdekes lesz. Majd tervezem, hogy egy két érdekesebb alkotásomat bemutatom.