Ma Mirko -német diáktárs- születésnapját ünnepeltük egy leírhatatlanul finom, hatalmas zabálással… azért nem is írom meg milyen jó volt, mert megfogalmazhatatlan. Röviden: három nagymama korú asszonyság, olyan helyiségben, hogy ha egy KÖJÁLOS meglátná, szélütésben esne össze, miközben leperegne a szeme előtt a hátralévő élete, amiben nem lát mást, csak erről az egy helyiségről készülő vizsgálati jegyzőkönyv végtelen oldalait. De olyat főztek, egyszer két hétre el kell szegődnöm kuktának egy ilyen helyre ingyen, csak a tudásért.

A lényeg, hogy miközben vártunk a többiekre a kollégium halljában, egyszer csak Jasun - az amerikai diák - lába mellet egy kb 3-4 cm-re csótány araszolt el. A többiek megrémültek és arrébb szökkentek, majd mondták, olyan volt a jelenet, mintha Jasun cipőjéből mászott volna elő, menekülve. Erre Jasun lakonikusan megjegyezte: „Free Willi Free”. Én a hasamat fogtam a nevetéstől, a többiek annyira nem értették. Lehet elérkeztünk egy korosztályos szakadékhoz, mi ketten a 28 éves mezőnyt erősítettük, a többiek inkább a húszas elejét. Kimaradt ez a filmélményük, ennyi.