Idei év egyik érdekes órája az Emelt menedzsment. Az első két foglalkozást Dr. Min Zhu professzorhölgy tartotta, akit első látásra max 40-50 közzé lőttem, közben kiderült inkább a 60-hoz tendál, talán 1955-57-es születést mondott. A kora nem tűnik magasnak, viszont ezzel ő mégis maga az élő történelem volt számunkra. Az egyik óra keretében végigvettük a kínai történelmet és mesélt.

Először túlélte "Nagy ugrást" (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_ugr%C3%A1s), ahol majdnem éhen halt, csak azért úszta meg, mert a fater helyi pártkáder volt, ezért egy kevés élelmet, de tudtak neki szerezni.

Majd végigélte a "Kultúrális forradalmat" (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kultur%C3%A1lis_forradalom), ez az ő életére annyiban hatott, hogy 5 évig nem kellett iskolába járnia, mert Mao azokat is megtorpedózta!!! Ekkor fejtette ki először, hogy igen, tetszik-nem tetszik, Mao nagy vezető volt, mert hol látott már olyat a világ, hogy egy vezető elérje, hogy 5 évig ne nyissanak ki az iskolák. Aztán azért hozzátette, hogy vezetőkészségekben páratlan volt, csak a célok nem voltak mindig teljesen átgondoltak.

20 évesen benne volt az első olyan csoportban, akik a Kultúrális forradalom lezárultával egyetemre mehettek, sőt, azon első csoporthoz tartozik, akiket a 80-as években amerikai egyetemekre küldtek tanulni.
Ezen felül nagyon sok kis apró sztorit mesélt, ami érthetővé tette a változásokat.
Például: Amikor ő gyerek volt, akkor a szomszédos városba Chongqing-be a vonatút 12 óráig tartott. Ma 2 óra. Chengdu lakosság régen 1 millió volt, most bőven 14 felett van és az infrastruktúrát 20-ra tervezik.

A nemzetközi hírműsorok egyik visszatérő félelme, hogy a kínai gazdaság belassul, ezáltal elveszti motor szerepét a világgazdaságban. Vagyis jön a következő gazdasági válság 2008 után. Az okos nyilatkozók ilyenkor mindig el szokták mondani, hogy mennyire nehéz a kínai gazdaságról mondani bármit is, mivel a "Párt" a statisztikákat elég szépen kozmetikázza. Lentebb látható az elvileg hivatalos GDP növekedési adatok.

Itt pedig az én házi elemzésem. Szeptemberben amikor megérkeztem, az első dolog amit észrevettem, hogy a levegő minősége 5x-6x jobb volt, mint azonos időszakban. Olyannyira, hogy volt olyan nap amikor konkrétan a haverom 20. emeleti lakásából most először ellátunk a hegyekig (cirka 40 km-ről beszélünk).
Itt van ez a kép, ez egy applikáció ami arealy time mutatja az aktuális helyzetet.

A 25 levegő = kb. margit szigettel.
Hogy miért lehet ez? Kisebb termelés = kevesebb kibocsátás = kevesebb káros anyag kibocsátás = jobb levegő.

A haza indulás előtti héten, az itteni " Osztályfőnököm" sürgetve kérdezte mikor érkezem már vissza, mert a helyi rendőrségnek kéne egy tolmács sürgősen, aki beszél magyarul, angolul, esetleg kínaiul, mert van egy ügyük, amihez kellene.
Mondtam, hogy még egy hét, mondta OK, majd meglátják.
Megérkezésem után röviddel, kérdezte érdekel-e. Voltak fenntartásaim, azért nem vagyok profi tolmács, életemben nem csináltam ilyet, magam kis életét megszervezem, de azért ez más színt.
Miért pont én? Egész Chengduban velem együtt élhet maximum talán 10 magyar, de inkább annyi se, én tudok 3-ról, ebből 2-vel találkoztam. De senki sincs a hatóságok szeme előtt, 10 milliós városban megtalálni gyakorlatilag lehetetlen. Így szerintem végighívták az egyetemeket és eljutottak hozzám.
Végűlis megadta az elérhetőségemet, rövidesen hívott is egy kedves női hang, hogy hétfő reggel megfelel-e mondtam igen, igazából órám lett volna, de gondolom ha minimum egy hete várnak rám, már elég idegesek lehetnek.

Végül reggel fölszedtek a suli előtt, sajnos nem rendőr kocsival :( Viszont egy tündér rendőrnő hozott az őrsre. Az ügy itt derült ki, ami szerencsére viszonylag egyszerű volt. Két turista, itt jártak/keltek, nem figyeltek, lejárt a vízumuk és a reptéren kiszedték őket. Kínaiul nem tudtak, angolul meg nem vállalták tolmács nélkül.

Gyors bemutatkozás lelkendezés, majd irány le a vallató szobába (ezt is megéltük), középen egy asztal, nekem jobb oldalt kínai rendőr, aki tudott angolul, ő vezette le az egészet. Bal oldalt az éppen aktuális kikérdezett. Hátunk mögött a jegyzőkönyvvezető. Innentől kezdve reggel 10-től délután 3ig, egy ebédszünet megszakítással, ment a folyamatos szinkron tolmács. Rendőr mondta angolul, én fordítottam magyarra, válaszoltak magyarul, fordítottam vissza angolra.
A legvégén jegyzőkönyv elejétől végéig felolvas, majd minden légypiszoknál aláírás, dátum és hitelesítés ujjlenyomattal (a végén be is göcsölt a csuklóm).
A végül kaptak tőlem egy tábla boci csokit vigaszdíjként. Engem meg szépen haza vittek. Napközben annyira pörögtem, hogy még igazán éhes sem voltam, amikor viszont vége volt beszálltam a kocsiba, mint akit megtalált a szív lapát, aznap többé egy értelmes mondatott nem tudtam összerakni. Nem tudom mikor voltam ennyire fáradt utoljára. Mintha kiéget volna a helyéről az agyam.

Sajnos képeket nem csinálhattam, pedig könyörögtem a rendőrnek, hogy az őrizetbe vevő falnál hagy lőjünk párat (fehér alapon, magasság mércés háttér, tábla a kézben) :(( Nem engedték.

A kantin pedig annyira nem jó, az egyetememé simán lehagyja mind választékban, mind ízben.

A regisztráció során megszületett a harmadik személyi számom, amikor mondtam, hogy ilyenem már van. Akkor Ms. Zhang falfehéren mondta, hogy azt felejtsem el, mind ha nem is létezne.

 A tárgyaim:

Emelt Mikroökonomia

Emelt Ökonometria

Emelt Menedzsment

Marxizmus

Számvitel kutatás módszertan

Valamennyi kínaiul, legalábbis ez volt az állapot még pénteken.

Aztán hétfőre kiderült:

 - Marximust nem tanulhatjuk, mert kimondatlanul ez a tárgy a kínai diákoknak van fenntartva, hmm a kínai párt és állam sajátos propaganda igényeinek a kielégítésére. Ennek ellenére belenéztem volna, de lebeszéltek, mert megígérték, hogy nagyon nehéz nekünk.

- Mikro/Ökonometria/ Menedzsmentből pedig kapunk angol kurzusokat, amire a tudtom nélkül át is pakoltak.

Az évnyitó, eskütétel valamennyi jóravaló iskolához hozzátartozik, sajátossága, hogy dögunalmas, sok értelmét nem látja az ember. Itt most a nyelv és a helyszín specialitása miatt egész szórakoztató volt.

A helyszín az iskola tornacsarnoka, fehér ing, sötét blúz/nadrágnak híre sincsen.

Viszont aki le akart ülni, annak magának kellett a szomszédos termekből a széket hoznia, szemben középen a dísz tribun, május 1. felvonulásokról egyeseknek ismerős lehet.

Szépen minden arra érdemes elmondta a maga intelmeit.

Majd következett az Egyetem himnusza (itt ilyen is van) és kollektíve elénekeltük (én nem).

Ehhez segítségül hívták az iskola kórusát, kár, hogy a hangfalból előcsalt énekesek hangszíne pár évvel idősebbnek hatot. Grátiszként amikor, lesétáltak még mindig beénekelték a termet :)

Ezután eskütétel kínaiul :D (persze)

Végül himnusz.

Kicsit reflektáljak az otthoni állapotokra kicsit összefoglalom, hogy néz ki ez az egész itt Kínában.

Röviden: a faék bonyolultabb szerkezet, mint a Chengdui tömegközlekedés viszont ezzel szemben tökéletesen működik.

A helyi BKK a következő problémákkal néz szemben, adva van egy jelenleg 11 milliós város (agglomerációval együtt 16), ami folyamatosan fejlődik. Mivel Kína keleti felén a tengerparti sávnál nagyjából ki lehet tenni a megtelt táblát, ezért a PÁRT kiadta az ukázt Go West Policy, vagyis amelyik üzemet csak lehet és vele együtt a munkaerőt is költöztetik át nyugatra továbbá az új befektetéseket is mind próbálják ide irányítani. Ennek az egyik gazdasági központja és mintavárosa Chengdu, ergo a következő pár évben tervek szerint a lakosság összlétszámát még egy pár milliócskával megfogják dobni. Szerintem Budapest sokkal rosszabb feltételekből indul, nálunk még csökken is a lakosság szám.

Járművek: busz és metró.

Hétköznapi tömegközlekedésben résztvevő buszból az egész tartományban!!! nem csak a városban 3 féle üzemel:

- kicsi

- közepes

- nagy

A járatsűrűség és -időszak az igénybevételétől függ. Gondolom a karbantartási költségek így pindurkát kedvezőbbek.

Járat típusok:

- Normál: minimum menet idő egy óra de inkább több, gyakorlatilag a város egyik felétől indul és meg sem áll a város végéig, sőt gyakran az egyik közeli alvóvárosban van a vége. Ezt úgy képzeld el, hogy Szentendrén felszállsz a sárga buszra majd Kőbánya Kispestnél leszállsz… Életszerű...

- Gyorsjáratok: a fontosabb sugár és főútvonalakon több szintes autópályákat alakítottak ki, ahol a legfelső „hídon” kizárólag gyorsüzemi buszok járnak.

Busz sáv: ahol 2-nél több sáv van ott már meg is született.

Metro: jelenleg két vonal üzemel, az egyik a déli agglomerációból indul és az északi városhatárig tart. A másik dél-nyugati határ – észak-keleti határ rációban közlekedik. Mind kettő csili-vili szépek, újak és tömve vannak emberekkel. A tervek: következő évben átadnak két új vonalat, amiket kibővítenek két éven belül. Ez eddig négy vonal, a számozással 10-ig meg sem állnak.

A kedvencem a jegyrendszer, nálunk ugye egyetemi végzettség kell, hogy valaki átlássa, itt azért ettől eltekintenek. Két opciód van:

1: felszállsz az első ajtón és a sofőr szeme láttára egy kis fémdobozba beledobsz 2 jüent (kb. 80 HUF). Majd hátra vonulsz és a következő ajtónál leszállhatsz: nincs kalauz semmi. Ahol három ajtó van, ott a harmadiknál ki van téve ugyan így a dobozka és mellette ül egy idős bácsi/néni gondolom minimál béren.

2: fogod a kártyád amit előtte szépen feltöltőtél egy kis pénzzel és hozzáérinted ehhez a kis cucchoz, ami szépen csipog neked. Ha normál kártyád van, levon 1,8-at, ha időskori vagy diák akkor nem tudom, viszont hangosan bemondja, hogy „diákkártya, időskártya”.

2/b: ha metrózol vagy gyors üzemi buszt használsz ott csak kártyát érinted hozzá a beléptető kapuhoz, majd távozásnál megint és a megtett állomások függvényében vonja le a díjat. Ha véletlenül nem elég a kereted akkor még az állomás területén belül feltöltheted… Ha nincs kártyád, akkor bármelyik metró állomáson egy terminálból a célállomást megadva veheted meg előre a jegyet.

Ennyi…

ui: Ami viszont Pest mellet szól: FUTAR, és mivel van metro, földalatti, hév, villamos, troli, busz, fogaskerekű, libegő stb... sokkal izgalmasabb

Napali1:

Nappali2:

Nappali3:

Nappali4:

Nappali5:

Nappali6:

Nappali7:

Fürdő1:

Fürdő2:

 Fürdő3:

A mai nap után elgondolkoztam, hogy biztos csak azzal áltatom magam én irányítom az életem… de azért végül maradok az abszolút realista ateistának. Szóval mióta véget ért az első fél év, kicsit egyhangúan és unalmasan teltek a napjaim. A kollégium kiürült, az egyetem is, sehol senki, továbbá van egy rakat házim, így ezzel teltek a napjaim. Igazából szerettem volna haverkodni a helyiekkel, hogy azért mégis fejlesszem valahogy a tudásomat meg hátha kapok pár belsős infót hova lenne érdemes utazgatni, nézelődni, de a campusban maradó 50-60-as nénik a maguk szecsuáni dialektusukkal erre nem sok sanszot adtak.
Az elmúlt héten egy dolog tartott izgalomban, el tudtam intézni a bankban, hogy legyen internetbankom és ezzel együtt tudok neten rendelni, fizetni bankkártyával… kemény menet volt ez is megérne egy rövid megemlékezést. Életemben először megtetszett egy telefon, amit végül meg is rendeltem és a mai napra vártam, hogy végre kiszállítsák.
A reggelem átlagosan kezdődött, felkeltem, picit fáztam, bekapcsoltam a hősugárzómat (már ilyenem is van) leültem a laptophoz átfutottam az otthoni híreket, kicsit angoloztam, majd rákészültem lélekben a következő adag kínai szóra, amikor is valaki picit erőszakosan kopogott… egyszer… majd még egyszer… ismét kihangsúlyozom az egész koliban síri csend és hullaszag terjeng. Erős felkiáltással jeleztem, hogy türelem magamra kaptam pár értelmes göncöt majd kinyitottam az ajtót, ahol két számomra teljesen ismeretlen kínai csaj állt. Az egyik felkiáltott örömében, hogy Waigouren (külföldi) a másik először elkezdett hadarni kínaiul, majd sokkolt arcomat látva átváltott angolra:
„-Szia, mit csinálsz ma? Van egy kis szabad időd? Most el akarunk menni a közeli havas hegyekhez túrázni nincs kedved jönni?
- Ő…izé hát…hogy…mi???…. szóval.. végül is van, de sajnos épp egy csomagot várok amit mára ígértek azt meg kell várnom.
-Ó az nem gond, megkaptad a futár telefonszámát?
- Ő..ő..a futárét…. ja igen…. igen itt van”
Ezután felhívta és letárgyalta, 10 perc múlva itt volt a telefonom. Én még kicsit sokkolva kérdeztem, hogy jól értek-e mindent és biztos, hogy rám van szükségük:
„- Mikor akartok indulni? – kérdem én a rutinos kém, hátha összezavarom a kitalált mesét,..
- Amint összeszedtünk elég embert mennék, nincsenek itt osztálytársaid is?
- Hát igazából nem nagyon, egyik fele haza utazott a másik fele a másik campusban van. De körbenézhetek hátha van itt még valaki.
- Ok értjük, akkor akár mehetnénk is.
- Végül is… bocs de azért még összekapnám magam.
- OK. lent várunk és indulunk.”
Ezután nyugiban letusoltam, nem siettem, hátha ez valami reggeli látomásféle vagy már annyira begolyóztam, hogy idegenekkel képzelek be beszélgetéseket. Azért végül le sétáltam és tényleg ott vártak rám a kollégium előtt. Hát gondoltam, akkor kezdjük. Mondtam, bocs még vissza kell mennem, mert a buszkártyám fent maradt: „ Ó, az nem kell, kocsival megyünk.” Így egy perccel később beszálltam egy ezüstszínű max 1-2 éves Mercedesbe a két továbbra is vadidegen csajjal és suhantunk az állítólagos havas hegyek felé. Ekkor azért már felébredtem és egy gyors kockázatelemzést végeztem: telefon van nálam, a pénzem bankkártyán így ezen a vonalon nem kell tartanom, a vesém valószínűleg nagyobb mint egy átlagos kínai így nem férne be a testüregébe, bármi nem tetszik ki tudok szállni bárhol és azért pár varga betűvel, de haza tudok jutni … summázva nagy bukta ebből talán nem lehet. Kíváncsian tekintettem a mai nap folytatására.
Szépen próbáltam beszéltetni őket hátha rájövök, mi ez az egész mert az első 15 perc együtt kocsikázás után azért összeállt, ez nem egy szimpla kirándulás lesz, az első tippem az volt, hogy „gucsi táskának kellek” a haverok elé a kiránduláshoz, de nem értettem, hogy találtak meg, mert az is kiderült, nincs közös ismerősünk. Aztán rákérdeztem, amúgy mit csinálnak, kaptam egy névjegykártyát – amitől nem lettem okosabb, de legalább egyértelmű, hogy nem diákok, hanem dolgoznak. Közben leesett, hogy a legnagyobb dolog amitől tartanom kell az a vezetési stílusuk… autópálya jobbról előzésen már meg se rebben a szemem, 2x3 sáv jobbszélsőből vissza kanyarodás ellenkező irányba azért még nekem is új volt. Mindig tanulok, na. Kb. egy röpke óra és megérkeztünk a hegyekbe, ahol még a hó is eset és fehér volt minden. Kicsit olyan volt a hangulat mintha Ausztriában lennék, csak a tüchtig faházakat lecserélték pagodaszerű építményekre. Ekkor volt egy pillanat, amikor páni félelem fogott el, hogy a sofőr autópályán mutatott vezetési képesség, összeadva azzal, hogy életében nem vezet fagyban, szerintem itt a téli gumi mint fogalom sem létezik, rá helyezve egy gyönyörű hegyi szerpentinre egy kellemesen andalító hóesésben…hmm foglalkozzunk a tájjal ilyenkor inkább, nekem bejött.
Felértünk egy parkolóba, kiszállás pici séta, ahol is találkoztunk egy másik kocsinyi ismerőssel, akiknél egy rakat fényképező/kamera volt. Ha eddig teljesen szürreális volt a napom, akkor innen csavartak rajta még egyet. A hegyi ösvényen elindulva végig a havasokon fel a csúcsig minden második pillanatban egy fotó, videó készült rólam ahogy: sétálok, hógolyózom, rázom a fát, hogy hulljon a hó róla, csoportkép a helyiekkel, csoportkép a kísérőkkel. Jobbról, balról, szemből, alulról minden létező beállításban.
A gyér kínai beszédkészségemmel, illetve az ő gyér angoljukból aztán elkaptam, hogy az egyik központi hölgynek, aki reggel elhozott, a cége ahol dolgozik amúgy ingatlan beruházással foglalkozik és szemben a hegy túl oldalán épp egy új szállodát csinálnak. Ebből aztán kisakkoztam és később meg is erősítettek, hogy én most akarva akaratlanul ennek a hotelnek a reklám anyagainak valamilyen arca lettem. Ekkor még csak kb. délután 3 órát írhattak... Közben kerestünk egy másik helyszínt is, ahol egy omladozó függőhídon lőttek pár képet. Ezzel párhuzamosan, ha éhes voltam kaptam kekszet, vizet, sőt még volt egy könnyű ebéd is, ami szokás szerint leírhatatlanul finomra sikeredett. Amúgy a havas hegycsúcs gyönyörű volt.
Szóval azért eddigre jóval jobba lettünk, megtudták miért kerültem ide, mit csinálok sőt, hogy májusban vizsgáznom kéne kínaiból, mondták ó az jó ha szeretném akkor segítenek szívesen a felkészülésben szívesen beszélgetnek velem ha gondolom... végül is miért ne.
Következett a második csavar, rákérdeztem még is miért én? A sztori lényege, hogy akikre eredetileg gondoltak külföldi haverjaik mindegyik lemondta, valaki már pedig kellet ezért jobb ötletük hiányában eljöttek az egyetemem nemzetközi kollégiumába mert ott biztos találnak valakit. Végig mentek az összes szinten, ahol senkit nem találtak végül egyedül az én szobám ajtajánál volt egy pár cipő, amik amúgy a futó cipellőim voltak és szaghatások miatt száműztem őket a szobámból, ebből arra következtettek itt biztos van valaki és bekopogtak. Innen a folytatás ismert.
A nap tovább folytatódott a hegy lábánál, ahol is felkerestünk egy vidéki fogadód vacsorázni. A kaja annyira természetes volt, hogy az elfogyasztott kakast mi választhattuk ki, majd előttünk is véreztették kopasztották darabolták elő. Majd készítettek belőle egy olyan „pörköltet” nem az de magyarra átfordítva talán ez van legközelebb, hogy… én ritkán ettem ennyire jót.
Harmadig csavar: körbeüljük szépen a hatalmas wokot amiben rotyog a sok hús, zöldség, válogatott fűszerek, mindenki szépen a pálcikájával vadásza a falatokat. Amikor is mondják, hogy a legjobb a falat a VIP vendégnek jár ergo nekem, ekkor egy megfoghatatlan balsejtelem kerített hatalmába és igen a tálamban landolt a kakas feje taréjjal, csőrrel kiegészítve. Plusz mellé egy pohár „Baijiu” (fehérszesz, cirok pálinka, európai gyomornak a körömlakklemosó jut róla eszébe). Először poénra vettem, hogy biztos ez a szokásos „waiguoren” etetés, majd amikor láttam a csillogó áhítattal telt szemüket, konstatáltam, hogy nem ezt most tényleg becsületből meg kell ennem. A taréjt lenyomtam, meg kicsit a bőr alatti húsból nyámmogtam, amúgy nem volt vészes még csak nem is öklendeztem, de nem ez lesz életem kedvenc falatja.
Lezárásként telefonszámcsere, megígérték legközelebb megtanítanak hogyan kell a Szecsuani Mahjongot játszani. Végül beszállás a kocsiba és este 9-kor kitettek a kollégium előtt, nagy hálálkodás közepette, mert megmentettem a forgatásukat. Én próbáltam hasonló vehemenciával, de az képtelenség, szintén kifejezni a hálámat a mai napért.

A kakas fej és a kész menü:

Bő egy hónapja az utolsó bejegyzésben ott tartottunk, végül belevágok, aminek nagyon örült a kinti kapcsolattartóm, csak sajnos inkább a következő évben vártak, mert ahogyan ők ismerték a helyi posta-viszonyokat, fizikális képtelenség, hogy megérkezzen a jelentkezésem papíron. Ez egy pillanatra szíven ütött, de éljen a gyors reagálás: a papírjaim nagy része angol/magyar formátumú, a neten pedig utánanéztem a küldésnek, és igen, a magyar posta minimum 3-4 héttel vállalja a szállítást. Viszont van UPS, Fedex és társai, amik vállalnak két-három naposat is. Gyors fejszámolás, most van kedd este, ha holnap - szerda- reggel elküldöm, elvileg péntekig odaér.

Másnap szépen lefénymásoltam minden létező bizonyítványt, előkészítettem az online regisztrációt, az OKJ-s bizonyítványaimhoz -amik nem voltak kétnyelvűek - a netről kinyomtattam a hiteles angol fordítás mintáját :), majd felhívtam a UPS-t, akik bevállalták a küldeményt. Mondták, hogy jönnek érte öt és hat között. Az mondom jó, úgy is kb 5-ig lesznek a többiek, utána szépen nyugodtan összekészítem az anyagokat, megúszok egy magyarázkodást a kollégáimnak. Imádom őket, de azért nem fogom szezon közepén fennhangon hirdetni, hogy egy külföldi egyetemet pályázok meg. Itt kezdődött az első probléma, mert a futár beállított négy órakor és közölte, hogy vagy odaadom neki a kész borítékot vagy elmegy és legközelebb holnap reggel fog érte jönni… Mély levegő és amíg a számlát töltötte, gyorsan szószerint összedobtam a csomagot, véglegesítettem a regisztrációt. Kinyomtattam a jelentkezési lapot, ekkor derült ki, hogy kéne hozzá fénykép is… BKV bérlet elő, fotó kivág, celuxszal beragaszt. Nézem a hátlapot, még kb 4-5 dolgot kérnek és mindent két példányban… ami volt azt beleraktam, ami nem, az kimaradt. Végül aláírás, fizetés, boríték lezárása. Sóhaj, innen már nem rajtam múlik. A számlával kaptam egy regisztrációs kódot, amivel tudtam követni a küldemény útját.

A kóddal szépen követtem a küldeményt, meg is érkezett péntek estére ide az egyetemhez, de mivel nem volt már itt senki, ezért nem vették át, végül hétfőn - határidő lejártát követően- érkezett meg hivatalosan. A pályázatom aktuális állása összegezve: késve, több dokumentum nem eredetiben és erősen hiányosan érkezett meg, kiindulva a többi és a hazai egyetemek hozzáállásából, picit keresztet is vetettem az egész ügyre.

Teltek a napok, amikor is éppen a Főiskolai Napok keretében az éves kötelező felvilágosító előadáson ültem, amikor kaptam egy mailt. Az egyetemtől, hogy rendben megérkezett a jelentkezésem, elfogadták, viszont arra kérnek, hogy mégegyszer erősítsem meg a szándékomat. Ezen ne múljon, szépen válaszoltam, igen, továbbra is ezt szeretném. Amúgy ekkor volt, hogy először valakit beavattam a szervezkedéseimbe, eddig maximális hírzárlat volt.

A következő fordulópont május végén volt, péntek délután a szokásos Dunyacsúnyi EK-ra kocsikáztunk ki, én hagyomány szerint a laptopomon jelentéseket gyártottam, amikor is ismét jött egy levél a kintiektől: „Gratulálunk az egyetem téged is beválasztott a programba és előterjesztettek a Kínai Ösztöndíj Bizottsághoz, most már csak az ő jóváhagyásuk hiányzik és hogy kiadják a vízumodat.” Azért ekkor már éreztem a döntés súlyát, bár még benne volt, hogy nem végleges, a Bizottságnál még elbukhatok.

Ezután következett még egy nagy meglepetés, szerveztem szépen a nyári kínai rafting versenyt, megkaptuk a végleges menetrendet és a kérésünknek megfelelően elküldték az előzetes repülőjegy foglalásainkat. Ekkor derült ki, hogy a verseny egyik színhelye konkrétan az a város, ahol az egyetemem van… Vagyis nyáron kaptam plusz 3-4 napot körbenézni, hogy hova fogok menni és biztosan ezt akarom-e. Azért Kína is kicsi.

Majd elérkezett június elejének egyik szép péntekje, ez egy speciális hétvége volt, mert ismét megkaptam az egyik unokaöcsémet felvigyázásra. Azonban reggel a telefonomon egy e-mail fogadott:”Gratulálunk, a bizottság is jóváhagyta, csatolva küldjük a Felvételi levelének és a vízumkérelmi lapjának a másolatát, az eredetiket postára adtuk.” Az unokatesós hétvége általában úgy nézett ki, hogy jó kis férfias hétvégét tartottunk: görkorcsolyáztunk, festettünk- rajzoltunk-gyurmáztunk, főztünk, Károlyi-kertben lévő játszótéren bandáztunk, este pedig Walt Disney hercegnős meséket néztünk. Most kicsit furábbra sikeredett, egyik kézben a kinyomtatott felvételi levél, a másikban meg az unokaöcsém.

Legbelül mélyen maradt bennem még egy pici bizonytalanság, azonban ez abban a pillanatban elpárolgót, amikor a nyári versenyre utazva megérkeztünk Pekingbe, kicsit mint egy hazatérő vendég úgy éreztem magam.

Ekkor volt június, innen viszonylag egy síkon mozogtak az események: szépen szerveztem az utazást, illetve a környezetemet apránként beavatattam a következő négy év eseményeibe, először családot, aztán szűkbaráti kört, csapatot, kollégákat. Ez a beavatás igényelt még egy komoly szervezést a részemről, mivel az idei EB júliusban volt, ezért hosszabb vívódás után úgy döntöttem, hogy csapat morál/eredményesség szempontjából az a legjobb, ha csak utána jelentem be. A másik megfontolandó kérdés az egyik kolléganőm volt, ő pedig babát várt, ráadásul elsőt, őt azért nem sokkolhattam egy ilyen hírrel, hogy két hónapon belül már egy másik kontinensen leszek. Ez is igényelt egy kis szervezést, de szerintem azért a végén minden jól sült el.

Az előző részben ott tartottunk, hogy 2014 január végén jött egy nyűgösebb időszakom, egyrészt elkezdődött a vizsgálati szezon, másrészt a kapcsolataim nem úgy alakultak, ahogy az tervezgettem, talán lehettem volna türelmesebb.

Ezekben a napokban megkaptam a MÜPA aktuális hírlevelét, amiben nagybetűkkel hirdették, hogy február 3-án Kínai Hold Újévi hangversenyt tart a meghívott Zhejiang Kínai Tradicionális Zenekar, úgy gondoltam ennyi vigasztalást megérdemlek, ezért régi koncertjáró partneremet, Mónit elhívva, ketten megtekintettük. Gyönyörű volt, olyan hatást gyakorolt rám, hogy innentől kezdve pár napig bármilyen Kínával kapcsolatos dologra sokkal szenzitívebb lettem.

Közben kaptam sorban a hírleveleket az aktuális nemzetközi ösztöndíjakról, amik szépen nap-nap olvasás nélkül landoltak a kukába, azonban a koncert után az egyikben kiszúrtam, hogy a sorok között Kína szerepel, rákattintottam, elolvastam és kivételesen tetszettek a feltételek, sőt én is megfeleltem nekik, grátiszként Phd. tanulmányokra is lehetett jelentkezni. Innentől kezdve egy több hetes agónia kezdődött, hogy mi legyen, megpályázzam – ne pályázzam. Ezzel párhuzamosan kaptam egy értesítést, hogy a Kogart Házban „Párás hegyek, illatos virágok” címmel, hagyományos kínai tusfestés kiállítást tartanak, erre is elmentem és ez is nagyon tetszett. Kicsit később Nada-tól (egy szerb raftostól) kaptam egy értesítést, hogy a Kínai Rafting szövetség megint meghívásos versenyt szervez, szokásos feltételek: fizetik a repülőt, szállást, kaját, csak vízum kell, meg költőpénz. Próbáljunk meg mi is jelentkezni rá. A versenyre természetesen rögtön jelentkeztünk.

Az eddigi Kínával való viszonyomról tudni kell, hogy én 2010-ben voltam már egyszer egy ugyanilyen verseny keretében kint, ami hatalmas élmény volt, ez volt az első olyan külföldi utazásom, amit tevőlegesen szerveztem mindenféle felsőbb (szülői, baráti stb…) felügyelet nélkül. Magát az utat imádtam, viszont az ország, hát… annyira nem jött be.

A következő hetek őrlődése azzal telt, hogy mi legyen, beadjam - ne adjam. Azt nagyon gyorsan eldöntöttem, hogy egy döntést fogok hozni, ha megpályázom, akkor bármi lesz, végig csinálom. Nem akartam azt a kényszerpályát magamnak, hogy beadom, lesz ami lesz alapon, aztán ha kiderül, hogy nyertem, kezdhetem elölről az egész agóniát. Ilyenkor a végén az ember úgyis megy, mert ezt a lehetőséget nem lehet kihagyni alapon, de az már megint egy külső kényszer szülte megoldás lett volna.

Az őrlődés alapja pedig a szokásos, mit hagyok itt szinte biztosan és mi az amit talán kaphatok cserébe. Elég hosszú volt a két lista (család, barátok, karrier stb…). Közben a háttérben hol intenzíven, hol kevésbé, de folyamatosan foglalkoztam a kérdéssel. Ha megyek akkor hova, melyik város, melyik egyetem, milyen szak? Ez elsőre tű keresésnek tűnt, aztán megint a véletlen folytán, megtaláltam a jelenlegi iskolámat. Egész Kínában itt találtam külön könyvvizsgálat phd szakirányt, sőt, külön számviteli kutató intézetet. Picit utána olvastam a környéknek és amit írtak, az tetszett.

Közben teltek a hetek elérkezet március, amikor egyik reggel egy mail fogadott a Kínai rafting szövetségtől, hogy gratulálnak elnyertük a meghívást a kínai versenyre. De sajnos még nem tudják a végleges időpontot megmondani, sem a helyszínt mert még vita tárgya, de amint aktuális lesz értesítenek sőt leszervezik a repülésünket is.

Végül, elismerem a meghívás hatására, még mindig pici bizonytalansággal is, de egy érdeklődő levelet küldtem a kinti összekötőnek, aki készségesen válaszolt. A levélváltások után eldöntöttem, hogy beadom. Erre írt, hogy örülnek neki, de majd próbáljam meg inkább jövőre, sajnos az ösztöndíj leadási határidő ez a hét péntek (kedd este volt), ami arra vonatkozik, hogy addig kell megérkezni a küldeménynek és ismerve a helyi viszonyokat ez gyakorlatilag lehetetlen. Továbbá minden kiküldött anyagot angol vagy kínai nyelven kérnek.