Március 20 – Chengdui tömegközlekedés.

Kicsit reflektáljak az otthoni állapotokra kicsit összefoglalom, hogy néz ki ez az egész itt Kínában.

Röviden: a faék bonyolultabb szerkezet, mint a Chengdui tömegközlekedés viszont ezzel szemben tökéletesen működik.

A helyi BKK a következő problémákkal néz szemben, adva van egy jelenleg 11 milliós város (agglomerációval együtt 16), ami folyamatosan fejlődik. Mivel Kína keleti felén a tengerparti sávnál nagyjából ki lehet tenni a megtelt táblát, ezért a PÁRT kiadta az ukázt Go West Policy, vagyis amelyik üzemet csak lehet és vele együtt a munkaerőt is költöztetik át nyugatra továbbá az új befektetéseket is mind próbálják ide irányítani. Ennek az egyik gazdasági központja és mintavárosa Chengdu, ergo a következő pár évben tervek szerint a lakosság összlétszámát még egy pár milliócskával megfogják dobni. Szerintem Budapest sokkal rosszabb feltételekből indul, nálunk még csökken is a lakosság szám.

Járművek: busz és metró.

Hétköznapi tömegközlekedésben résztvevő buszból az egész tartományban!!! nem csak a városban 3 féle üzemel:

- kicsi

img_20150216_143128.jpg

- közepes

img_20150320_135355.jpg

- nagy

img_20150320_163308.jpg

A járatsűrűség és -időszak az igénybevételétől függ. Gondolom a karbantartási költségek így pindurkát kedvezőbbek.

Járat típusok:

- Normál: minimum menet idő egy óra de inkább több, gyakorlatilag a város egyik felétől indul és meg sem áll a város végéig, sőt gyakran az egyik közeli alvóvárosban van a vége. Ezt úgy képzeld el, hogy Szentendrén felszállsz a sárga buszra majd Kőbánya Kispestnél leszállsz… Életszerű...

- Gyorsjáratok: a fontosabb sugár és főútvonalakon több szintes autópályákat alakítottak ki, ahol a legfelső „hídon” kizárólag gyorsüzemi buszok járnak.

img_20141204_161846.jpg

 

img_20150212_111148.jpg

 

Busz sáv: ahol 2-nél több sáv van ott már meg is született.

Metro: jelenleg két vonal üzemel, az egyik a déli agglomerációból indul és az északi városhatárig tart. A másik dél-nyugati határ – észak-keleti határ rációban közlekedik. Mind kettő csili-vili szépek, újak és tömve vannak emberekkel. A tervek: következő évben átadnak két új vonalat, amiket kibővítenek két éven belül. Ez eddig négy vonal, a számozással 10-ig meg sem állnak.

img_20150214_184033.jpg

img_20141205_162558.jpg

 

img_20141205_162644.jpg

 

img_20150214_184058.jpg

 

 

A kedvencem a jegyrendszer, nálunk ugye egyetemi végzettség kell, hogy valaki átlássa, itt azért ettől eltekintenek. Két opciód van:

1: felszállsz az első ajtón és a sofőr szeme láttára egy kis fémdobozba beledobsz 2 jüent (kb. 80 HUF). Majd hátra vonulsz és a következő ajtónál leszállhatsz: nincs kalauz semmi. Ahol három ajtó van, ott a harmadiknál ki van téve ugyan így a dobozka és mellette ül egy idős bácsi/néni gondolom minimál béren.

img_20150214_112340.jpg

2: fogod a kártyád amit előtte szépen feltöltőtél egy kis pénzzel és hozzáérinted ehhez a kis cucchoz, ami szépen csipog neked. Ha normál kártyád van, levon 1,8-at, ha időskori vagy diák akkor nem tudom, viszont hangosan bemondja, hogy „diákkártya, időskártya”.

img_20150214_112330.jpg

2/b: ha metrózol vagy gyors üzemi buszt használsz ott csak kártyát érinted hozzá a beléptető kapuhoz, majd távozásnál megint és a megtett állomások függvényében vonja le a díjat. Ha véletlenül nem elég a kereted akkor még az állomás területén belül feltöltheted… Ha nincs kártyád, akkor bármelyik metró állomáson egy terminálból a célállomást megadva veheted meg előre a jegyet.

img_20150214_183738.jpg

Ennyi…

 

ui: Ami viszont Pest mellet szól: FUTAR, és mivel van metro, földalatti, hév, villamos, troli, busz, fogaskerekű, libegő stb... sokkal izgalmasabb