A haza indulás előtti héten, az itteni " Osztályfőnököm" sürgetve kérdezte mikor érkezem már vissza, mert a helyi rendőrségnek kéne egy tolmács sürgősen, aki beszél magyarul, angolul, esetleg kínaiul, mert van egy ügyük, amihez kellene.
Mondtam, hogy még egy hét, mondta OK, majd meglátják.
Megérkezésem után röviddel, kérdezte érdekel-e. Voltak fenntartásaim, azért nem vagyok profi tolmács, életemben nem csináltam ilyet, magam kis életét megszervezem, de azért ez más színt.
Miért pont én? Egész Chengduban velem együtt élhet maximum talán 10 magyar, de inkább annyi se, én tudok 3-ról, ebből 2-vel találkoztam. De senki sincs a hatóságok szeme előtt, 10 milliós városban megtalálni gyakorlatilag lehetetlen. Így szerintem végighívták az egyetemeket és eljutottak hozzám.
Végűlis megadta az elérhetőségemet, rövidesen hívott is egy kedves női hang, hogy hétfő reggel megfelel-e mondtam igen, igazából órám lett volna, de gondolom ha minimum egy hete várnak rám, már elég idegesek lehetnek.

Végül reggel fölszedtek a suli előtt, sajnos nem rendőr kocsival :( Viszont egy tündér rendőrnő hozott az őrsre. Az ügy itt derült ki, ami szerencsére viszonylag egyszerű volt. Két turista, itt jártak/keltek, nem figyeltek, lejárt a vízumuk és a reptéren kiszedték őket. Kínaiul nem tudtak, angolul meg nem vállalták tolmács nélkül.

Gyors bemutatkozás lelkendezés, majd irány le a vallató szobába (ezt is megéltük), középen egy asztal, nekem jobb oldalt kínai rendőr, aki tudott angolul, ő vezette le az egészet. Bal oldalt az éppen aktuális kikérdezett. Hátunk mögött a jegyzőkönyvvezető. Innentől kezdve reggel 10-től délután 3ig, egy ebédszünet megszakítással, ment a folyamatos szinkron tolmács. Rendőr mondta angolul, én fordítottam magyarra, válaszoltak magyarul, fordítottam vissza angolra.
A legvégén jegyzőkönyv elejétől végéig felolvas, majd minden légypiszoknál aláírás, dátum és hitelesítés ujjlenyomattal (a végén be is göcsölt a csuklóm).
A végül kaptak tőlem egy tábla boci csokit vigaszdíjként. Engem meg szépen haza vittek. Napközben annyira pörögtem, hogy még igazán éhes sem voltam, amikor viszont vége volt beszálltam a kocsiba, mint akit megtalált a szív lapát, aznap többé egy értelmes mondatott nem tudtam összerakni. Nem tudom mikor voltam ennyire fáradt utoljára. Mintha kiéget volna a helyéről az agyam.

Sajnos képeket nem csinálhattam, pedig könyörögtem a rendőrnek, hogy az őrizetbe vevő falnál hagy lőjünk párat (fehér alapon, magasság mércés háttér, tábla a kézben) :(( Nem engedték.

A kantin pedig annyira nem jó, az egyetememé simán lehagyja mind választékban, mind ízben.