Bő egy hónapja az utolsó bejegyzésben ott tartottunk, végül belevágok, aminek nagyon örült a kinti kapcsolattartóm, csak sajnos inkább a következő évben vártak, mert ahogyan ők ismerték a helyi posta-viszonyokat, fizikális képtelenség, hogy megérkezzen a jelentkezésem papíron. Ez egy pillanatra szíven ütött, de éljen a gyors reagálás: a papírjaim nagy része angol/magyar formátumú, a neten pedig utánanéztem a küldésnek, és igen, a magyar posta minimum 3-4 héttel vállalja a szállítást. Viszont van UPS, Fedex és társai, amik vállalnak két-három naposat is. Gyors fejszámolás, most van kedd este, ha holnap - szerda- reggel elküldöm, elvileg péntekig odaér.

Másnap szépen lefénymásoltam minden létező bizonyítványt, előkészítettem az online regisztrációt, az OKJ-s bizonyítványaimhoz -amik nem voltak kétnyelvűek - a netről kinyomtattam a hiteles angol fordítás mintáját :), majd felhívtam a UPS-t, akik bevállalták a küldeményt. Mondták, hogy jönnek érte öt és hat között. Az mondom jó, úgy is kb 5-ig lesznek a többiek, utána szépen nyugodtan összekészítem az anyagokat, megúszok egy magyarázkodást a kollégáimnak. Imádom őket, de azért nem fogom szezon közepén fennhangon hirdetni, hogy egy külföldi egyetemet pályázok meg. Itt kezdődött az első probléma, mert a futár beállított négy órakor és közölte, hogy vagy odaadom neki a kész borítékot vagy elmegy és legközelebb holnap reggel fog érte jönni… Mély levegő és amíg a számlát töltötte, gyorsan szószerint összedobtam a csomagot, véglegesítettem a regisztrációt. Kinyomtattam a jelentkezési lapot, ekkor derült ki, hogy kéne hozzá fénykép is… BKV bérlet elő, fotó kivág, celuxszal beragaszt. Nézem a hátlapot, még kb 4-5 dolgot kérnek és mindent két példányban… ami volt azt beleraktam, ami nem, az kimaradt. Végül aláírás, fizetés, boríték lezárása. Sóhaj, innen már nem rajtam múlik. A számlával kaptam egy regisztrációs kódot, amivel tudtam követni a küldemény útját.

A kóddal szépen követtem a küldeményt, meg is érkezett péntek estére ide az egyetemhez, de mivel nem volt már itt senki, ezért nem vették át, végül hétfőn - határidő lejártát követően- érkezett meg hivatalosan. A pályázatom aktuális állása összegezve: késve, több dokumentum nem eredetiben és erősen hiányosan érkezett meg, kiindulva a többi és a hazai egyetemek hozzáállásából, picit keresztet is vetettem az egész ügyre.

Teltek a napok, amikor is éppen a Főiskolai Napok keretében az éves kötelező felvilágosító előadáson ültem, amikor kaptam egy mailt. Az egyetemtől, hogy rendben megérkezett a jelentkezésem, elfogadták, viszont arra kérnek, hogy mégegyszer erősítsem meg a szándékomat. Ezen ne múljon, szépen válaszoltam, igen, továbbra is ezt szeretném. Amúgy ekkor volt, hogy először valakit beavattam a szervezkedéseimbe, eddig maximális hírzárlat volt.

A következő fordulópont május végén volt, péntek délután a szokásos Dunyacsúnyi EK-ra kocsikáztunk ki, én hagyomány szerint a laptopomon jelentéseket gyártottam, amikor is ismét jött egy levél a kintiektől: „Gratulálunk az egyetem téged is beválasztott a programba és előterjesztettek a Kínai Ösztöndíj Bizottsághoz, most már csak az ő jóváhagyásuk hiányzik és hogy kiadják a vízumodat.” Azért ekkor már éreztem a döntés súlyát, bár még benne volt, hogy nem végleges, a Bizottságnál még elbukhatok.

Ezután következett még egy nagy meglepetés, szerveztem szépen a nyári kínai rafting versenyt, megkaptuk a végleges menetrendet és a kérésünknek megfelelően elküldték az előzetes repülőjegy foglalásainkat. Ekkor derült ki, hogy a verseny egyik színhelye konkrétan az a város, ahol az egyetemem van… Vagyis nyáron kaptam plusz 3-4 napot körbenézni, hogy hova fogok menni és biztosan ezt akarom-e. Azért Kína is kicsi.

Majd elérkezett június elejének egyik szép péntekje, ez egy speciális hétvége volt, mert ismét megkaptam az egyik unokaöcsémet felvigyázásra. Azonban reggel a telefonomon egy e-mail fogadott:”Gratulálunk, a bizottság is jóváhagyta, csatolva küldjük a Felvételi levelének és a vízumkérelmi lapjának a másolatát, az eredetiket postára adtuk.” Az unokatesós hétvége általában úgy nézett ki, hogy jó kis férfias hétvégét tartottunk: görkorcsolyáztunk, festettünk- rajzoltunk-gyurmáztunk, főztünk, Károlyi-kertben lévő játszótéren bandáztunk, este pedig Walt Disney hercegnős meséket néztünk. Most kicsit furábbra sikeredett, egyik kézben a kinyomtatott felvételi levél, a másikban meg az unokaöcsém.

Legbelül mélyen maradt bennem még egy pici bizonytalanság, azonban ez abban a pillanatban elpárolgót, amikor a nyári versenyre utazva megérkeztünk Pekingbe, kicsit mint egy hazatérő vendég úgy éreztem magam.

Ekkor volt június, innen viszonylag egy síkon mozogtak az események: szépen szerveztem az utazást, illetve a környezetemet apránként beavatattam a következő négy év eseményeibe, először családot, aztán szűkbaráti kört, csapatot, kollégákat. Ez a beavatás igényelt még egy komoly szervezést a részemről, mivel az idei EB júliusban volt, ezért hosszabb vívódás után úgy döntöttem, hogy csapat morál/eredményesség szempontjából az a legjobb, ha csak utána jelentem be. A másik megfontolandó kérdés az egyik kolléganőm volt, ő pedig babát várt, ráadásul elsőt, őt azért nem sokkolhattam egy ilyen hírrel, hogy két hónapon belül már egy másik kontinensen leszek. Ez is igényelt egy kis szervezést, de szerintem azért a végén minden jól sült el.