Szeptember 24 – A követelmények

Az első órán megismerkedtem a kínai nyelvtanárommal, Wendy-vel. Nem elírás, így IS hívják, mivel a kínaiak sem ma kezdték a külföldiekkel való kapcsolat építését. Elég hamar rájöttek, hogy a Föld egy nagy részének az eredeti kínai neveik kiejthetetlenek, ezért szokássá vált, hogy felvesznek egy angol nevet és azt használják, ez amolyan művésznév féle.

Ami az óra lényege :) kiderültek a követelmények…

-          „mi speciális és első ilyen csoport vagyunk” (idézet Wendytől)

-          rajtunk az iskola és a főnökei szeme (jeeee még fokozd)

-          mivel a Kínai állami ösztöndíj program alapján jövő ilyenkor egy diploma programot kell elkezdenünk („kell” kétszer aláhúzva)

-          ezért 2015. május közepén le kell tennünk egy HSK 4-et. HSK = Kínai állami nyelvvizsga, 4 = komplex középfok („kell” háromszor aláhúzva)

-          mivel addig van 7 hónapunk, ezért: „a szokásosnál is erősebb iramban haladunk, de ne aggódjunk, elérjük a kívánt szintet, azonban sajnos azt előre megígérhetem, hogy egy-két héten belül nagyon fáradtak lesztek” (idézet Wendytől) („nagyon fáradtak”-nál gunyoros mosoly, jobbra fordul, kikacsint) igazi Churchill-i beszéd volt.

-          Összegezve: spanyolcsizmával fognak rajtunk járkálni :)

Amúgy ezzel nincs is gond, ez nagyjából várható volt, sőt az lenne a gond, ha nem így állnának az egészhez. A tanár csoport pedig első benyomásra pozitív, tipikus multikulti.